KI VAGYOK ÉN? (7)

Első megközelítésben erre az egyszerű kérdésre könnyűnek tűnik a válasz, de amint elkezdünk gondolkodni róla rájövünk, hogy a nevünk vagy a fizikai megjelenésünk leírása egyáltalán nem ad teljes képet arról, amikből az életünk összetevődik. Egy nap során olyan sokféle szerepet játszunk, hogy valójában még azt is nehéz megfogalmaznunk, hogy mit is csinálunk. A napot talán úgy kezdjük, mint egy férj vagy feleség, majd a munkában titkárnők vagy hivatalnokok leszünk, esetleg tanárok: délben találkozunk barátainkkal, este pedig megint új szerepet játszunk ismerőseink körében. Melyik vagyok én ezekben a szerepekben?

Mindenegyes szerepben, amit játszunk személyiségünknek egy más oldala kerül előtérbe. Néha azt érezzük, hogy olyan sok különböző és ellentétes szerepet kell játszanunk, hogy a végén már magunk sem tudjuk, hogy melyik az a személy, aki valójában “én vagyok”. Amikor egy társaságban egyszerre találkozunk a főnökünkkel vagy a szüleinkkel és barátainkkal, zavarban vagyunk, hogy akkor most hogyan is viselkedjünk. Nemcsak az a baj, hogy már kialakult bennünk egy fix viselkedési mód feléjük, hanem az a bizonyos szerep, amibe behelyeztük őket, egyfajta korlátot is szabott a gondolatainknak. Csak úgy tudunk beszélni hozzájuk, mint “a főnökhöz” vagy “a szülőhöz”, nem úgy, mint egy egyszerű emberi lényhez. Ennek ellenére nagyon is jól tudjuk, hogy az igazi egyéniségünket nem az a szerep határozza meg, amit játszunk. Hogyan gondolhatunk tehát magunkra? Ki vagyok én valójában?

Állandóságra, biztonságra és stabilitásra van a legnagyobb szükségünk. Úgy tűnik a testünk eleget tesz ezeknek a követelményeknek. Amikor reggel felkelünk és belenézünk a tükörbe, ugyanolyannak látszunk, mint előző nap. Azonban mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy illúzió, mivel az évek során testünk fokozatosan elhasználódik: egyáltalán nem stabil és nem állandó. A Raja Yógában ehelyett a kézenfekvő testi azonosítás helyett a gondolatainkat használjuk, az azonosítást a tudatunk, az öntudatunk végzi el, mivel a gondolataink mindig az adott életszakasznak megfelelőek. A tartalmuk gyakran változhat, de maga a gondolkodás képessége nem változik.

Mindenek előtt gondolkodunk, megtapasztaljuk, hogy létezünk. A gondolatok nem fizikai dolgok, tehát a fizikai érzékszerveinkkel nem lehet megtapasztalni őket. Fizikailag nem lehet látni, ízlelni vagy megérinteni. A gondolatok nem anyagiak, még az agy sejtjeihez sem kapcsolhatók. Mi egy ilyen nem-fizikai, szellemi lény vagyunk, aminek megnevezésére szoktuk használni a szót, hogy “önmagunk” vagy a “lélek”.

Ez a forma az egyetlen, amit nem lehet megsemmisíteni, olyan parányi, hogy felosztani sem lehet: ez egy fizikai dimenzió nélküli lét. “Én, a lélek, egy szubtilis csillag vagyok, egy pont, a fényenergia és tudatosság forrása.” Ez a szubtilis forma az eredete mindennek, amit csinálunk, az összes gondolatunknak, szavunknak és cselekedetünknek. Bármit, amit teszünk, vagy mondunk, azon alapszik, hogy : “Én, a lélek hajtom végre a cselekvést a testem által.” A lélek olyan, mint a vezető az autóban, a test pedig maga az autó. Ahhoz, hogy a vezető teljesen uralja a járművet, olyan helyre kell ülnie, ahonnan minden kezelendő eszközhöz könnyen hozzáférhet, ahonnan a szükséges információkat gyorsan begyűjtheti a helyes döntések érdekében. A lélek egy pont az agyban, a homlok közepén. Minden cselekedet az agyból jövő impulzussal kezdődik.

Most már megvan az állandó referenciapontunk, amihez viszonyíthatunk. A személyazonosságunkat a lélek adja és az összes többi, amivel azonosulunk a nap folyamán: a tanár, a diák, a férfi, a nő, az anya, az apa, a barát, a rokonok, stb. egyszerűen csak szerepek, amiket “én, a lélek” játszom. Egy jó színész, vagy színésznő mindenféle szerepet képes eljátszani. Minden szerepet a legjobb képességük alapján játszanak el, de soha nem gondolnak arra pl., hogy a valóságban “Én Hamlet vagyok”, vagy “Cleopatra vagyok”. Tudják, hogy bármit is kellett eljátszaniuk a színpadon, a nap végén leveszik a kosztümöt és magukra öltik a valódi egyéniségüket. Tehát bármilyen “szerepet” is kell a léleknek eljátszania, megérthetjük, hogy a valódi azonosságunk a lélek, az örökkévaló lét, az élő szellemiség, a testünk pedig egyszerűen csak egy ideiglenes fizikai kosztüm.

A léleknek eredeti tulajdonságai azok a természetes képességek, amiket most a valóságban újra szeretnénk megtapasztalni. Az első ilyen tulajdonság a béke, de ugyanígy a szeretet, a boldogság, az örömteliség, amik mindannyiunk eredeti tulajdonságai. Az összes teendőnk, amit csinálnunk kell: megtapasztalni önmagunkat, amilyenek valójában vagyunk, hogy állandóan tudatában legyünk annak, hogy “Én egy lélek vagyok”. Ezt nevezzük “lélek-tudatosságnak”. Ez nem egy olyan dolog, amit csak a meditáció alatt tapasztalhatunk, hanem bármilyen cselekedet végrehajtása közben is. Azáltal, hogy egyre jobban odafigyelünk arra, hogy ki az, aki valójában végrehajtja a cselekedeteket, egyre könnyebben ellenőrzés alatt tarthatjuk a gondolatainkat, az érzéseinket, a szavainkat és a cselekedeteinket. Az önmagunkról alkotott békés lény tudatossága átjárja a cselekedeteinket és teljesül a lelki béke utáni vágyunk.

A meditációt azzal indítjuk, hogy igazi önmagunkról kezdünk el gondolkodni. Hagyjuk, hogy a lélekről és eredeti tulajdonságairól alkotott gondolataink megtöltsék a tudatunkat. Eleinte nem baj, ha a gondolataink túl gyorsan merülnek fel, mindaddig, amíg helyes irányba haladnak. Ha azonban a gondolataink elkalandoznak, finoman tereljük vissza őket az énünkről alkotott békés gondolatokhoz. Amint elérjük, hogy ezeknek a gondolatoknak a hatását megtapasztaljuk és amint rájövünk ezek “izére”, fokozatosan maguktól is lelassulnak. Pontosan úgy, mint amikor valami nagyon különleges ételt kapunk, lassan esszük, külön értékelve minden falat izét és anyagát. Ugyan így értékelni kezdjük a mindenegyes pozitív gondolatban rejlő tapasztalatot is. Az egyszerű mondat - Én egy békés lélek vagyok - életre kel, amint érezni kezdjük a gondolat hatását.

Láthatjuk tehát, hogy ez egy teljesen más megközelítése a meditációnak, ha összehasonlíthatjuk a mantra ismétléssel, vagy a gyertyára való összpontosítással. A meditáció által sokkal jobban megérthetjük önmagunkat és ez egyre eredményesebbé teszi a meditációt is. Ha a meditációs tapasztalatainkat tökéletesíteni szeretnénk, akkor nagyon fontos, hogy valamennyi időt minden nap gondolkodjunk ezekről a dolgokról és gyakoroljuk a lélek-tudatosságot. Amíg egy mantrát csak a meditáció időtartamára vesznek igénybe, addig itt a meditáció alatti gondolatainkat átvisszük a mindennapi életünkbe is. Ez az első és legfontosabb lépés: a meditációt átvinni a gyakorlati életbe. Miközben bármit csinálunk, érezzük, hogy a lélek cselekszik, a test csak egy eszköz a “szerep” végrehajtásához. A tapasztalat független a testtől. Ha másokra úgy tekintünk, hogy nem befolyásol bennünket a nevük, alakjuk, fajuk, kultúrájuk, nemük és a koruk, azaz egyenrangúnak tekintjük őket magunkkal, úgy nézünk rájuk, mint lelkekre, akik csak annyiban különböznek tőlünk, hogy egyszerűen más szerepet játszanak, akkor sokkal könnyebben tudjuk kifejleszteni azt a tulajdonságunkat, hogy bármikor és bárhol békések maradhatunk. Kifejlődik a tűrőképességünk, türelmünk és szeretetünk.

Azáltal, hogy megértjük és megtapasztaljuk az igazi tulajdonságainkat, önbizalmunk és öntiszteletünk lesz: a jövőben pedig nem leszünk tehetetlenül kiszolgáltatva mások elvárásainak. Ha megőrizzük a lélektudatosságunkat, a béke igazi állapotában maradhatunk. Ez természetesen időbe telik és a gyakorláshoz erőfeszítésre van szükség, de az idő múlásával maga a gyakorlás is élvezhető és egyre több haszon származik belőle.

MEDITÁCIÓS GYAKORLAT

Amikor leülünk meditálni, lehetőleg a legcsendesebb helyet válasszuk, pl. egy olyan szobát, amit nem használunk túl gyakran. Ha ez nem lehetséges, akkor egy olyan sarokba üljünk le, ahol az ismerős tárgyak nem vonják el a figyelmünket. Mindig ugyanarra a helyre üljünk, így bármikor odaülünk, tudjuk, hogy ezt a helyet csak meditációs célra használjuk. Ez a kis szellemi előkészület segíteni fog a koncentrációban. Ne üljünk túl soká, vagy túl rövid ideig, kezdetben: kb. 10-15 perc a legideálisabb. A tapasztalatok növekedésével az idő fokozatosan és természetesen fog hosszabbodni. Enyhe félhomály segíthet. Alkalmazhatunk olyan meditációs szöveget tartalmazó kazettát is, amit bármelyik Raja Yoga Centrumban készítettek. Ez segít a tudatot pozitív irányba terelni.

Amikor befejeztük a meditációt, hasznos egy pillanatra visszatekinteni a tapasztalatokra, megfigyelni hogyan változott a hangulatunk amióta leültünk. Ez különös hangsúlyt adhat bármelyik tapasztalatnak, ami segíteni fog bennünket abban, hogy értékelni tudjuk, mit nyerhetünk a meditáció által. Még egy hasznos tanács: Ne csak akkor meditáljunk, ha kedvünk van hozzá. A legnagyobb előrehaladás akkor lehetséges, amikor valójában azt érezzük, hogy képtelenek vagyunk most leülni. Azonban ilyenkor van a legnagyobb szükségünk arra, hogy leüljünk és meditáljunk! / Az a néhány gondolatnyi erőfeszítés, amíg elhatározzuk magunkat a meditációra, megtérül. Ez nem azt jelenti, hogy kényszerítjük magunkat, hiszen szinte már a leülés pillanatától érezzük a jó hatását.


GONDOLATOK A MEDITÁCIÓHOZ

Ezek csak javasolt gondolatok. Ha akarjuk, használhatjuk a saját hasonló gondolatainkat is. Minden gondolat azon az igaz tudatosságon alapszik, hogy “én egy lélek vagyok”. Gondolkozzunk lassan és minden gondolatot próbáljunk megtapasztalni, mielőtt tovább megyünk.

Figyelmemet elfordítom a fizikai világtól, az érzékszerveimről.... Önmagamra összpontosítok.... A fülemmel hallok.... A szememmel látok.... A homlokom középpontjában ülök.... Egy örökkévaló fényenergia.... Ez az életenergia teszi életképessé a testemet.... Én nem egy fizikai lény vagyok.... Egy örökkévaló lélek.... Egy színész.... Ez a test csak a kosztümöm.... Gondolataimat a homlokom középpontjára összpontosítom.... Egy parányi tudatos fénypont vagyok.... A testemtől teljesen függetlennek érzem magam.... Békés és ragyogó.... Egy csillag vagyok, amelyik fényt sugároz.... Mély békét és elégedettséget tapasztalok magamban.... Most ismerem meg igazi énemet.... Egy örökkévaló, tiszta, békés lélek vagyok.... A béke óceánjában vagyok.... Az összes konfliktusnak vége.... Egy mély, mély csend borul rám.... Om shanti.... Om, Én vagyok, és shanti, “béke”: “Én egy békés lélek vagyok.”

Egyetért a bejegyzéssel?
Kérem, írja le véleményét, esetleg tapasztalatait!

Websites:

Magyar: www.bkwsu.hu

English: www.bkwsu.com

MIÉRT MEDITÁLUNK? (6)

“A meditáció a gyakorlatban” elsősorban azoknak ajánlott, akik kezdők a belső világuk és a benne rejlő kincsek felfedezését illetően. Egyre jobban felismerjük, hogy a mindennapi élet problémáival való szembenézésünk során milyen nagy szükségünk van a lelkierőnk fejlesztésére erőfeszítéseinkben, hogy lépést tartsunk a rohanó és bonyolult élettel.

Ez a kilenc leckéből álló sorozat eredetileg Angliában, Leedsben hangzott el. A leckéket igen eredményesen lehet gyakorolni egyedül is, azonban azt tanácsoljuk, hogy ha lehetséges a tanulmányozással párhuzamosan vegyenek részt egy ingyenes meditációs kurzuson is bármelyik Raja Yoga Centrumban. A Raja Yoga Centrumok atmoszférája és a többiek meditációs tapasztalatai által a könyvből elsajátított tudás megértése és a tapasztalatok sokkal erőteljesebbé válnak. A meditáció mindennapi életünkben való alkalmazásával nemcsak azt tudjuk elérni, hogy a tudatunk megtapasztalja az igazi békét, hanem az egész élet felé nagyon pozitív, egészséges magatartással tudunk viszonyulni.

A gyakorláshoz egy nagyon kellemes meditációs zenét ajándékozok Önnek, amelynek letöltéséhez kattintson a linkre. (vagy másolja be böngészője címsorába)

http://idealistaplalkozas.hu/Meditaciosmix.rar

Az emberek különböző dolgokat várnak a meditációtól. Van aki békét, kontrollt, erőt, csendet: de minden esetben ami a legfontosabb, a béke, vagy a lelki béke megértése. Első megközelítésre nem látszik nagy különbség a kettő között, de közelebbről nézve kitűnik, hogy különböző dolgokat várunk el. A béke egyszerűen egy tapasztalat, míg a lelki béke egyfajta életmód.

Egyik vagy másik pillanatban élvezzük a békét, de ez gyorsan elszáll. Valójában a béke pillanatait megtapasztalni nem nehéz. A békét a meditáció gyakorlása által tudjuk elérni, hiszen elsősorban ez az, amit a meditáció tud nyújtani. A lelki béke elérésénél az a cél, hogy a békét állandósítsuk, megőrizzük. Mindennapi életünkben hasznos ellenőriznünk, hogy milyen mértékben teljesül amit szeretnénk megtapasztalni.

Ahhoz azonban, hogy állandó lelki békét tapasztalhassunk, több dologra van szükség, nem elegendő egy meditációs technika elsajátítása. Végül is, ha a helyzetváltozás már bekövetkezett és pl. egy buszvezetővel a veszekedés kellős közepén vagyunk, akkor nem ülhetünk le öt percre, hogy befelé fordulva visszanyerjük az időlegesen elvesztett belső békénket. Azt kell elérnünk, hogy a meditáció alatti béke tapasztalatát később is vissza tudjuk idézni a gyakorlati életünkben, különösen olyankor, amikor nem könnyű megőrizni a belső békénket. Ha a meditáció hasznát nem tudjuk felmutatni a mindennapi életünkben, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mi haszna van egyáltalán? Ezért a meditációs kurzusban két dolgot kell kihangsúlyozni. Először is, meg kell tanulnunk egy egyszerű és hatásos meditációs technikát, amit Raja Yógának neveznek, és meg kell beszélni a tapasztalatokat, ötleteket kell adni, hogyan lehet mindezeket elmélyíteni. Másodsorban meg kell keresnünk az életünkben fellelhető stressz helyzeteket és a feszültségek okait. Tehát a megértés által, a meditáció alatt nyert erő segítségével elkezdhetjük megváltoztatni az okok gyökereit, a béke tapasztalatát átvihetjük a hétköznapi gyakorlatba, azaz a béke lelki békévé alakul át.

Mi a meditáció? A meditáció egy olyan gyakorlat, amelynek során teljesen megismerhetjük magunkat, egyrészt, hogy ki vagyok “belül” és hogy “jól érzem magam” a szó szoros értelmében. A meditáció által egy teljesen új “én”-t fedezünk fel magunkban, aki merőben más természetűnek tűnik a problémás, feszült énünkhöz viszonyítva. Észrevesszük, hogy az igazi természetünk, a valódi énünk valójában nagyon pozitív. A béke óceánját teljesen közel érezzük magunkhoz.

Ismert egy kedves indiai történet egy királynőről, aki nem találta az igen értékes igazgyöngy nyakláncát. Kétségbeesve kereste mindenütt és amikor már feladta minden reményét, hogy valaha is meglelheti, hirtelen megállt és felfedezte, hogy ott van a nyaka körül! A béke nagyon hasonlít ehhez. Ha kívül keressük a körülöttünk lévő fizikai világban vagy másokban, mindig csalódni fogunk, de ha megtanuljuk, hogy hol és hogyan tudjuk megtalálni saját magunkban, akkor rájövünk, hogy ott bármikor elérhetjük azt.

A meditáció szót a tudat különböző használatának körülírására alkalmazzák: mint a szemlélődés, koncentráció, az imádkozás, mantrázás. Maga a szó valószínűleg az azonos tövű “mederi” latin szóból ered, aminek a jelentése: “gyógyítani”. A meditációt minden bizonnyal tekinthetjük egy gyógyító folyamatnak úgy érzelmileg, mint szellemileg, sőt bizonyos értelemben még fizikailag is. A meditáció legegyszerűbb definíciója: a tudat helyes használata, a pozitív gondolkodás. Nem kell a gondolatainkat erőszakkal megszüntetni, hanem helyesen kell használni őket. A legtöbb meditációban kétféle gyakorlatot alkalmaznak: a koncentráció gyakorlása, aminek tárgyaként gyakran használnak egy virágot vagy gyertyát: és egy mantrának az állandó ismétlése. A mantra egy szent gondolat, szó vagy hang, amit halkan, hangosan vagy akár csak gondolatban állandóan ismételnek. Szó szerint lefordítva a “man” jelentése tudat, a “tra” pedig azt jelenti, hogy szabaddá tenni, tehát felszabadítani a tudatot. A Raja Yoga meditáció szintén magába foglalja a koncentrációt, de ez nem fizikai tárgyra irányul. A fizikai világ helyett figyelmünket a “belső” énünk felé fordítjuk. A mantra - szavak vagy mondatrészek ismétlése - helyett szabad áramlást engedünk gondolatainknak, vagyis a tudatot természetes módon használjuk. A gondolatoknak ez a pozitív áramlása önmagunk pontos megértésén alapszik és kulcsszerepet játszik a bennünk rejlő béke kincseinek feltárásában.

MEDITÁCIÓS GYAKORLAT

Üljünk kényelmes helyzetben, egyenes háttal. Ülhetünk a földön is egy kispárnán keresztbetett lábbal, vagy ha ez kényelmetlen, akkor egy széken. Csendes helyet válasszunk, ahol nem zavarhat a zaj vagy a túl sok látnivaló. Halk zene szólhat, mert ez segíti az ellazulást és kellemessé teszi az atmoszférát. Helyezzük a könyvet magunk elé és lassan olvassuk el magunkban a következő szöveget. Próbáljuk megtapasztalni és elképzelni a szavakat gondolatban, hogy lassan a valóságban is érezzük mindezeket.

GONDOLATOK A MEDITÁCIÓHOZ

Elképzelem, hogy ezen a szobán kívül semmi nem létezik... A külvilágtól teljesen elszigetelve érzem magam, szabad vagyok, hogy felfedezhessem önmagam.... A figyelmemet befelé fordítom, a gondolataimat a homlokom közepére koncentrálom... Gondolataimat függetlenítem a fizikai testemtől és környezetemtől.... Érzékelem a nyugalmat körülöttem és belsőmben.... Természetes nyugalom érzése kezd eltölteni.... A béke hullámai megszüntetik nyugtalanságomat, kellemesen kimossák a feszültséget tudatomból.... A mély béke érzésére koncentrálok.... Csak a béke.... Én a béke vagyok.... A béke az én igazi állapotom... A tudatom nagyon nyugodt és tiszta.... Könnyűnek és teljesnek érzem magam, miután visszatértem a béke természetes tudatosságába.... Egy ideig ülök és élvezem a nyugalom és derű érzését....

A jövőben úgy gyakoroljuk, hogy ismételjük ezeket, vagy az ezekhez hasonló gondolatokat kb. 10 percig. A legalkalmasabb idő erre a reggel, mosdás vagy zuhanyozás után, mielőtt még elkezdenénk a napi tevékenységeinket, vagy az esti órák, amikor már túl vagyunk a napi teendőkön. A nap folyamán miközben dolgozunk, próbáljuk emlékezetünkben tartani, hogy az igazi természetünk a béke. Hogyha ezt a meditációt folyamatosan gyakoroljuk, az ilyen pozitív és békés gondolatok egyre könnyebben fognak felmerülni tudatunkból és lelki békénk egyre természetesebb lesz.
Egyetért a bejegyzéssel?
Kérem, írja le véleményét, esetleg tapasztalatait!

Websites:

Magyar: www.bkwsu.hu

English: www.bkwsu.com

FELSZABADULÁS ÉS ELNYOMÁS (5)

Sokszor csak hajszál választja el bennünk az elnyomást és a felszabadulást. Ami bennünket ilyen vagy olyan irányba kimozdít, az a szeretet. A folyamatokat, amelyeken keresztülegyünk, az befolyásolja, hogy mennyire tudjuk szeretni önmagunkat és a Legfelsőt.
Amikor szeretet nélkül haladunk előre és úgy próbálunk változni, hogy csak a tudásra támaszkodunk a jó és a rossz megítélésében, akkor fokozatosan a szigorú erőfeszítések kalitkájába zárjuk önmagunkat, tehát ahelyett, hogy kinyílnánk és felismernénk önmagunkat, csapdába kerülünk.
Vannak olyan megrögzött szokásaink és viselkedéseink, amik túl mélyen belénk vésődtek már ahhoz, hogy egyedül a tudás alapján el lehetne őket távolítani. A személyes szabadsághoz szükség van a tudásra, ez az első lépés, de ez nem elég a gyakorlati változáshoz, bármennyire is inspiráló, vagy világos.
Amikor a tudást megértjük és helyesen használjuk, tapasztalatokhoz jutunk: elsődlegesen olyan minőségek tapasztalatához, mint a szeretet, az igazság, a boldogság és béke. A szellemi tudás híd a legmagasabb szellemi tapasztalat felé, ami a Legfelső tiszta szeretete. Miután a lélek megtapasztalja a Legfelső szeretetét, bármilyen negatív vagy rossz érje, minden sokkal könnyebb, világosabb és megoldhatóbb lesz. Kifejlődik a türelem és hit, mivel bízunk önmagunk eredendő jóságában, a Legfelsőben és az Életben. Ez ad erőfeszítéseinknek perspektívát, és ezáltal mindig előrehaladunk, soha nem leszünk elnyomottak, és soha nem fogunk megrekedni.
A Legfelsőtől jövő szeretet képessé tesz bennünket arra, hogy elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ugyanakkor elfogadjuk a személyes változás szükségességét is. Mindezt természetességgel elfogadjuk, mivel a Legfelsőtől jövő szeretet mindig arra ösztönöz, hogy a legmagasabbat érjük el önmagunkban, ugyanakkor a szigorú erőfeszítést megszünteti, a hibát, a gyengeséget pedig elnézi. A Legfelső Szeretet által barátságba kerülünk az idővel. Az idő többé nem fenyeget bennünket, nem sürget, de velünk és értünk dolgozik. Felismerjük az idő értékét és többé nem akarjuk elvesztegetni és kihagyni azokat a lehetőségeket, amelyek változtatnak és javítanak.
A szeretet ösvénye gyorsan és hatékonyan szabadít fel bennünket, mivel önmagunk pozitív oldalát látjuk, és együttműködünk magunk felszabadulásában. Ha csak a negatívat látjuk magunkban, aggódni kezdünk, különösen félünk a visszautasítástól, így elnyomjuk, nem akarjuk látni a gyengeségeinket, és vigyázunk arra is, hogy mások se vegyék őket észre.
Ha csak az elméleti tudást ismerjük és csak az intellektust használva haladunk előre, önbizalomhiányunk lesz, félünk a kudarctól, vagy arrogánsak leszünk. Ahhoz, hogy sikeresen haladjunk előre, mind az intellektusra, mind a Legfelső Szeretetre szükségünk van. Ez perspektívát és erőt ad.
Csupán az intellektusunkra támaszkodva nem érhetünk el belső szabadságot. A legfelső együttműködéssel is élnünk kell, vállalva a felelősséget, de nem azzal a módszerrel, hogy mindent a Legfelsőre terhelünk. A magunk részét nekünk kell megtennünk. Akkor használjuk becsületesen azt, amit kapunk, amikor arra használjuk, hogy jobbá váljunk, hogy tanuljunk, növekedjünk, de a Legfelsőtől ne csak kapni akarjunk, a felelősség vállalása nélkül.
A szeretet bizalmat teremt. Amikor bízunk önmagunkban, esélyt kapunk arra, hogy a Legfelső szemével tekintsünk az eredeti értékeinkre és méltóságunkra. Mindaz, amit tennünk kell, az emlékezés, hogy visszatérjünk az eredeti tudatossághoz. Hogyan? Úgy, hogy a tudatosságunkban állandóan megőrizzük az eredeti tökéletes állapotunkat, és az Örökkévaló Egyetlent, aki a szeretetével mindent lehetségessé tesz.

EGYENSÚLY

A szellemiségünk érettsége nem megtanulandó technikák, szavak kántálásának vagy rutinszerű rituálék elvégzésének a kérdése, hanem az igazi énünk kifejlesztése az egyensúly megtartása mellett. Az egyensúly a realitások talaján maradva az életszemléletünknek perspektívát ad, le tudunk állítani minden szélsőséget. A túlzás szétválaszt és elkülönít, míg az egyensúly összekapcsol és mindent egységbe rendez, még azokat a dolgokat is, amik ellentétesnek látszanak.
A szellemileg érett emberek megértik a kölcsönhatások szálait, amik behálózzák az egész Univerzumot és megteremtik a lét csodálatos mintázatát. Az egyensúllyal kapcsolatban fel kell ismernünk, hogy még ha jó is valami, ha a túlzás felé hajlik, negatívvá válhat. Egy ember gyakorlati bölcsessége abban mérhető, hogy mennyire képes megőrizni az egyensúlyát. Az egyensúly harmónia, rendezettség, béke.
A modern világban nem mindig könnyű megőrizni az egyensúlyunkat - egyetlen gondolat vagy szó is képes teljesen kibillenteni bennünket. Kötéltáncos módjára óvatosan lépegetünk kezünkben az egyensúlyozó rúddal.. Egyetlen rossz lépés,, egyetlen rossz mozdulat, máris elesünk. Célunk eléréséhez vezető minden egyes lépésünknek pontosnak, megfelelőnek kell lennie, azaz tudással telinek. Minden cselekedetünkben szükség van a különböző erények egyensúlyára. Egyik erényből sem lehet túl sok a másik rovására, mert könnyen elbukunk. Az életünkben való előrehaladás során fontos például, hogy kedvesek legyünk. A kedvesség ugyanis a jóság és a megértés jele. De a túlzott kedvesség mézesmázossá tesz. Az emberek túlzottan hozzánk ragadnak, vagy mi tapadunk másokra, és ez kibillent az egyensúlyunkból.
A célunk eléréséhez határozottságra is szükség van, mert az elszántság adja az energiát. Ahhoz, hogy a dolgokat végigvigyük, befejezzük tegyük, koncentrációra is szükség van. De a túlzott határozottság makacssághoz vezet és beszűkíti a látásmódunkat, így érzéketlenné válunk másokkal szemben.
Az erények a cselekedetek során nyerik el értéküket, de az egyensúly megőrzéséhez fontos és szükséges a kívülállás is. A független megfigyelés azt jelenti, hogy nincsenek önző vágyaink, mert ezek könnyen túlzásba vihetik az erényeket, ami negatívvá teszi őket. Ha kívülállóak vagyunk, akkor minden megmarad a maga rendjében és harmóniájában. A ragaszkodás még a jó dolgok igazságát is lerombolja. A jó tevékenységhez, jó minőségekhez való ragaszkodás csökkenti a jóság értékét, mert befolyásoltsághoz és az ego uralmához vezet. Ha az egot nem tartjuk ellenőrzés alatt, akkor a jó eredeti tisztasága fokozatosan elvész.
Az életben egyéb minőségek és erények között is fontos az egyensúly, melyek a következők:
a) Szükségünk van erős szívre az élet sok nehéz helyzetében, amelyekkel szembe kell néznünk, de nem kemény szívre, amely nem veszi figyelembe mások bánatát.
b) Elégedettnek és hálásnak kell lennünk mindazért, amink van, de nem lehetünk olyan önelégültek, hogy ne tegyünk erőfeszítést a további tökéletesítés érdekében ott, ahol van még mit tennünk.
c) Rugalmasnak kell lennünk, ami tűrőképességre és alázatra utal, de soha ne menjünk bele olyan kompromisszumba, ami által elveszítjük a saját tisztességünket.
d) Érdeklődéssel forduljunk a dolgok felé, de ne aggódjunk. Az aggodalom a félelemből származik, és ez soha nem hoz megoldást. Az érdeklődés gondoskodást jelent, de helyes gondoskodást. A tudatunknak mindig világosnak kell lennie, szabadnak a félelemtől.
e) Megnyilvánulásunk legyen spontán, de mellőzzük a lobbanékonyságot. Aki túlzottan lobbanékony, az érzelmileg befolyásolt, ami nem pozitív és nem építő. Amikor úgy gondolkodunk, hogy “majd megteszem, ha tetszik, vagy amikor én akarom", vagy "bármit érzek kimondom, amikor akarom”, az ilyenfajta spontaneitás tiszteletlenség a másikkal szemben. A szeretet, a barátság tiszta érzéseit mindenki szívesen fogadja, mivel valódiak, természetesek, pozitívak és felemelőek.
f) Fogadjuk el a kihívásokat, de ne provokáljuk azokat. Az előrehaladáshoz és a pozitív változáshoz - ahhoz, hogy új módon tudjunk gondolkodni és cselekedni - kell, hogy próbára tegyük önmagunkat és másokat. A provokáció alapja a gúnyolódás, ami pedig nem vezet eredményhez. Gúnyolódni vagy másokat a hitük miatt kinevetni, vagy romboló megjegyzést tenni, nem lehet jótékony hatású.
g) Legyünk törvénytisztelők, de nem dogmatikusak. A törvény - törvény, és a társadalom tagjaiként kötelességünk azt tenni, ami helyes, a biztonságunk és jólétünk érdekében. Fontos azonban, hogy ésszerűen figyelembe vegyük a személyes szükségleteinket, mert rugalmasság és értelem nélkül könnyen válunk dogmatikussá és fundamentalistákká, akik mereven elutasítanak minden kritikát.
Ezek és egyéb más egyensúlyi helyzetek teszik az életet békéssé és boldoggá. Az egyensúly a helyes megkülönböztető képességgel, helyes felismeréssel szerezhető meg. A helyes megkülönböztetés a tudás eredménye a személyes tapasztalatok segítségével. A helyes megkülönböztetőképesség lényege a megértés és helyes felismerés a megfelelő időben.

SZABADSÁG, IGAZSÁG ÉS SZERETET

A szabadság a választás joga. A választás esélye nélkül nem élvezhetjük az életet. Amikor szabadok vagyunk, akkor boldogok is vagyunk. Az emberi történelem tele van a szabadság, függetlenség és felszabadulás érdekében hozott megegyezésekkel, háborúkkal, forradalmakkal, nyilatkozatokkal. Az ember számára a legfőbb érték a szabadsághoz való jog, amely lehetővé teszi, hogy az egyén teljesen kifejezhesse reményeit, céljait és képességeit.
Mindenkinek vele született joga a szabadság, de amikor helytelenül élünk vele, a visszaélés ilyen vagy olyan formában mindig bánatot okoz. A bánat az igazság nyelve. Teljesen szabadon választunk: ez örök törvény és jog, de soha nem szabad elfelejteni, hogy a személyes szabad választáson túl létezik az Igazság örök törvénye. Az Igazság fő célja nem a büntetés, hanem a jogoknak és az összes dolog szabadságának a fenntartása, mind az emberek, mind a természet vonatkozásában. Az Igazság állandó jótékony törekvés az Univerzum ősi, eredeti egyensúlyának és harmóniájának fenntartása érdekében.
A szabadsággal való visszaélés teremti az igazságtalanságot az emberek között és következésképpen az örök Igazság szerepe az, hogy orvosolja az igazságtalanságot és egyensúlytalanságot. Ahol igazságtalanság van, ott elkerülhetetlen a fizikai, szóbeli vagy érzelmi erőszak. Erőszaknak számít, amikor valakinek nem megengedett, hogy vele született jogaival éljen, de a legnagyobb erőszak az, amikor tiszteletlenek vagyunk, és másokat korlátozunk a jóléthez való jogukban.
A mai világ vallása az erőszak, ami igen sok téren megvalósul, és ez az önző választások következménye. Az emberek egymás közötti és a természettel szembeni igazságtalansága olyan nagy, hogy mindannyian láthatjuk és érezhetjük, hogy az adósságokat kiegyenlítő gépezet óriási sebességgel működik. Ezt bizonyítják a világban lévő nagy tudati válságok. Ebben a zűrzavarban és felfordulásban folyamatosak az igazságtalan cselekedetek és gondolatok, amelyek felkorbácsolják a negativitás és pusztulás hurrikánját. Az Igazság a hatalmas és katasztrofális egyensúlytalanság orvoslása érdekében működik, amelyet az emberiségnek a szabadsággal való visszaélése okozott. Az Igazság fölött egyetlen egy emberi gondolat, nézet, vagy cselekedet sem uralkodhat. Az ő törvénye a Törvény. A Törvény pedig az, hogy a harmóniának, a rendezettségnek mind személyes, mind kozmikus szinten fenn kell maradnia. Amikor a szabadsággal valaki visszaél, az rendezetlenséget okoz, de az Igazság, az emberiség beleegyezésével vagy anélkül, arra törekszik, hogy az egyensúlyt visszaállítsa. Néha a rend visszaállítása fájdalmas lehet azok számára, akik ellenállnak, hogy a saját önző viselkedésüket megvédhessék, sőt a fájdalom állandósulhat is, ha a megértés szeme nem nyílik meg az Igazságra.
Az Igazság abszolút mértékben csalhatatlan és végső célja mindenben megőrizni a jót. Sokszor az Igazság munkáját a “büntetés” szóval fejezik ki, de a “büntetés” tulajdonképpen egyszerre történő felismerés és felelősségvállalás. Szabadok vagyunk, jogaink vannak, de azt is fel kell ismernünk, hogy amit teszünk és ahogyan használjuk a jogot és szabadságot, annak következményeiért teljes felelősséget kell vállalnunk. Nézzük meg a természetet és azt, hogy hogyan bánunk vele. A természet reakciói és felfordulásai időről időre a visszarendezést célozzák, hogy megőrizzék eredeti harmóniáját és ritmusát az emberi faj állandó önző beavatkozásával szemben.
A Legfelső soha nem büntet. A büntetés valójában automatikus folyamat, hogy visszaálljon az univerzum egyensúlya. Ez nem büntetés, hanem maga az Igazság.
Az Igazságon felül egyetlenegy erő van, amely semmissé teszi a kétségeket, az egyensúlyhiányt és a bánatot. Egy olyan erő, amely tiszteli az Igazságot, mivel az Igazság tökéletesen működik, ugyanakkor érvényteleníteni tudja a “szemet szemért, fogat fogért” törvényt. Ez az erő a Szeretet, tökéletes formájában a Legfelső Szeretet, amely a Legfelsőtől jön, és valójában maga a Legfelső. A Legfelső Szeretet könyörületessége megsemmisíti a múltat, elűzi az összes kétséget, megszabadítja az emberi lelkeket a legkülönbözőbb terhektől. A Legfelső Szeretet nem vádol, nem akar szégyenérzetet kelteni bennünk, hanem felszabadít. A múlt - múlt.
Van azonban egy feltétel, és ha ez a feltétel nem teljesül, az Igazság automatikusan magára veszi a felelősséget (megteszi a maga kötelességét). Ez a feltétel a mások szeretete és tisztelete, olyan mértékben, ahogyan önmagunkat szeretjük és tiszteljük.
Mások önzetlen szeretete azt jelenti, hogy megértjük és tiszteljük a jogaikat, a léthez való szabadságukat, hogy azok lehessenek, akik. Meg kell értenünk őket, és meg kell nekik bocsátanunk. Ha visszatérünk régi szokásunkhoz, hogy felelőtlenül használjuk a szabadságunkat, önzőkké válunk, és nem hagyunk magunknak más választási lehetőséget, s az Igazság akkor már nem ad időt, türelmet, vagy kedvességet, ahogy ezt a Legfelső Szeretet teszi.
Minden emberi lény számára az Igazság törvénye, amit meg kell értenünk, hogy: “Ahogyan bánunk másokkal, ugyanazt a bánásmódot kapjuk vissza, se többet, se kevesebbet.”

ADNI

Soha ne adjunk megszokásból, mert elveszítjük a méltóságunkat.
Önmagunkkal kapcsolatban soha ne adjuk fel a dolgokat, mert elveszítjük a célunkat.
Másoknak önmagunkból ne a legrosszabbat adjuk, mert akkor soha nem kaphatjuk a legjobbat.
Egy régi mondás szerint “azt kapjuk, amit adunk.”
A lecke: csak adni.


Egyetért a bejegyzéssel?
Kérem, írja le véleményét, esetleg tapasztalatait!

Websites:

Magyar: www.bkwsu.hu

English: www.bkwsu.com

TISZTASÁG ÉS BOLDOGSÁG (4)

A tisztaság állapotában újra élvezzük azt, amik vagyunk. A tisztaság nem az élet tagadása, hanem az élet eredeti méltóságának és értékének a megerősítése. Felismerjük, hogy az emberek, a testvéreink és nővéreink szintén az élet örökösei és ez az eredeti / vagy velünk született/ jóság a szívnek megadja az öröm áramlását.

A tisztaság az Igazság szeme, aminek segítségével a dolgokat eredeti jelentésük szerint látjuk, tisztán, világosan, szabadon a maga egyedülállóságában. A tisztaság olyan pozitív látásmódot teremt, hogy miközben tudatában vagyunk a negativitásoknak, képesek vagyunk átlépni rajtuk vagy semlegesíteni őket. A tisztaság nem áll meg kritizálni, panaszkodni, de könyörületes és átalakít ott, ahol tud. Ha tiszták vagyunk, akkor boldogok vagyunk. A boldogság azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk azzal, akik valójában vagyunk.

A tisztasága azt jelenti, hogy nincsenek rossz érzéseink és negatív reakcióink a kritikák idején. A tiszta érzésekkel bekapcsolódhatunk és kiléphetünk egy-egy helyzetből anélkül, hogy káros irányba befolyásolnánk őket, esetleg mi magunk károsodnánk. A tisztaság átadja a függetlenség lehetőségét. Amikor túl sok az egonk, akkor könnyen megbántódunk, azzal reagálunk, hogy visszahúzódunk vagy agresszívvá válunk.

A tisztaság függetlenség és ennek a bizonyítéka a szeretni tudás képessége és az, hogy másokhoz közel kerülünk. Ahol tisztaság van, ott mások nem félnek tőlünk és mi sem félünk senkitől, mert nem lehet veszteség vagy bánat, csak tiszta szeretet. A tiszta szeretet felismeri minden ember eredendő vagy veleszületett egyéniségét és azt tiszteli. Nincs megbélyegzés vagy kategorizálás.

A Legfelsőbb soha nem bélyegez meg minket. Függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők, zsidók, keresztények vagy muzulmánok, kínaiak, görögök vagy indiaiak vagyunk, a Legfelsőbb az élet drámájában egyedülállónak lát és tisztelettel elfogad mindannyiunkat. A mi célunk az, hogy ezt a különlegességet, amilyen világosan és természetesen csak lehetséges, kifejezésre jutassuk.

Mivel a Legfelsőbb ismeri az örökkévaló különlegességünket, nem kényszerít minket arra, hogy mások legyünk, mint akik vagyunk. A mi boldogságunk abban rejlik, hogy azok vagyunk, akik vagyunk. Mint a Szeretet Legfelső Forrása, gyengéden arra bátorít miket, hogy felfedezzük a különlegességeinket

A Legfelső Forrás szeretetével felismerjük, hogy nincs arra szükségünk, hogy másoktól erőt vagy önazonosságot kölcsönözzünk. Az életünk horgonya bennünk van. Ezzel a rálátással, semmi nem csökkentheti az értékünk érzését.

AZ IGAZSÁG

Az igazság hatalom és erő. Az erő belső stabilitás, olyan belső mentsvár, ami folyamatosan biztosítja a mentális, érzelmi és szellemi egészséget. A lélek számára a legnagyobb erőt a boldogság adja, ez pedig gyógyszer, ami távol tartja a mentális és érzelmi betegségeket, amik az aggodalom, a félelem és a függőség. A boldogságot akkor lehet elérni, ha megtanulunk megbecsülni, hálásnak és tiszteletteljesnek lenni. A belső jólét állapotának eredménye, ha szeretőek és megbocsátó természetűek vagyunk.

A másik nagyszerű erő az elégedettség, amely a becsületes, egyszerű élet eredménye. Akkor leszünk elégedettek, amikor túljutunk a haszontalan és szükségtelen vágyakon. Mondják, hogy egy ember szellemi szintjét elégedettsége alapján lehet megítélni.

A belső erő kifejlesztéséhez elsősorban becsületre van szükség. A becsület az, amikor a mindennapi életben gyakoroljuk az igazságot. Becsületesség nélkül igen sok illúziónak adunk helyt, és minél több a mesterkéltség bennünk, annál gyengébbek leszünk.

Tudásunk lehet, de ha hiányzik belőlünk a becsületesség, akkor nem ismerjük fel: ahhoz, hogy rátaláljunk a dolgokra, először magunkba kell néznünk, folyton ellenőriznünk kell önmagunkat, és változnunk kell. A becsületesség az intellektusunkat a külvilág helyett befelé összpontosítja. Amikor a tudatállapotunk megértése nélkül fordulunk kifelé, könnyen esünk abba a csapdába, hogy igen jó dolgokról beszélünk, de semmit nem teszünk.

Ahol becsület van, ott nincs lustaság, félelem, vagy függőség. A lustaság azt jelenti, hogy ahhoz ragaszkodunk, ami kényelmes; könnyű módját választjuk a gondolkodásnak, a dolgok elvégzésének, nincs mély, belső vágyunk a változásra, csak panaszkodunk és minden a régi marad. A tudatosságunk nem tud egy magasabb szintre ugrani, mivel túlzottan ragaszkodunk bizonyos szokásainkhoz.

A félelem a megértés hiányának és nagyfokú függőségünknek a következménye. Amikor nem ismerünk valamit, tartunk tőle, mert nem szoktunk még hozzá. Ha valaki becsületes, akkor megvan benne az akarat a kísérletezéshez, mert a biztonság nem a tradíciók feltételeihez vagy a társadalmi normákhoz kötött, hanem belülről, legmélyebbről fakad. Megtanulunk önmagunkért gondolkodni, és így képesek leszünk kifejleszteni magunkban az akaratot az új dolgokkal való kísérletezéshez. Tudjuk, hogy nincs veszíteni valónk, csak tanulhatunk. Nem félünk az újtól vagy a változástól.

Minél jobban függünk valamitől - lehet az egy megszokott gondolatmenet, egy adott személy, vagy szerep - akkor rögtön ott a félelem: mi lesz, ha elveszítjük? A függőség illúziókon alapuló biztonságot teremt, hiszen az élet realitása az, hogy bármilyen hozzám tartozó külső dolog bármelyik pillanatban elveszhet. És akkor mit teszek? Hol találok biztosítékot? Ha nem saját magamban, akkor ez szenvedéssel jár.

A függőség nem kapcsolatot, hanem kötődést hoz létre. Az olyan kapcsolatokban, amiknek az alapja a függőség, nincs igazság. Ezért van olyan sok harag, félelem, elégedetlenség. Amikor másoktól vagy a körülményektől függünk, elveszítjük a belső erőnket.

Amikor túlzottan reagálunk, vagy túl sokat képzelgünk, túlzásokba esünk, és felnagyítjuk a dolgokat. Akiben sok erő van, az folyamatosan helyére teszi a dolgokat, és látja a következményeket is. Az erő a nehézségek felnagyítása helyett csökkenti a hibákat, a gyengeségeket. Amikor a nagy dolgokat lekicsinyítjük, akkor ez lehetőséget ad arra, hogy hatékonyabban bánjunk el velük.

A szellemi erő olyan képesség, amely a világos gondolatok és az önkontroll által csökkenti a negativitást. Minél kívülállóbbak tudunk lenni, annál világosabban látjuk a dolgokat, de ha túlzottan terjengősek vagyunk, akkor elvész a világosság, a tisztaság. Az igazság mindig egyszerű.

A lustaság, a félelem, a függőség magával hozza a következő szóhasználatokat: “képtelen vagyok rá”, “nem tudom”, “nem értem”, “ha”, “majd”, “talán”, “esetleg”, “holnap”, “jövőre”. Amikor nem akarunk változni vagy befelé tekinteni, ezeket a kifogásokat hangoztatjuk, és ezzel félretesszük a dolgokat. Az ilyen viselkedés soha nem ad erőt és szellemi hatékonyságot az egyénnek.

Becsületességgel nem adunk helyet a régi szokásoknak, és nem adjuk fel önmagunkat. Ez belső erőt teremt. Sokszor a belső erő külső megnyilvánulása az, hogy képesek vagyunk az ötletet a gyakorlatban megvalósítani. Van bátorságunk, és világosan, tisztán cselekszünk. Nem durva, erőszakos, vagy domináló módon, hanem gyengéden, de határozottan, önbizalommal, minden dogmatikus viselkedés nélkül. Az erőteljesség azt jelenti, hogy képesek vagyunk valamit kitartóan végigcsinálni anélkül, hogy mások érzéseit megsértenénk.

NE VÁDOLJUNK

Vannak, akik mindenért önmagukat vádolják. Bármi tönkremegy, azt gondolják, hogy az ő hibájukból történt. Az öntiszteletnek ilyen jellegű hiánya olyan azt a hitet ülteti el bennük, hogy méltatlanok. Egy idő múlva a méltatlanság érzése úgy fejeződik ki, hogy azt képzelik, nem érdemlik meg a boldogságot, a szeretetet, és a bánatot, szenvedést megérdemelt büntetésnek tartják. Elveszítik erejüket és a képességet, hogy megkeressék a megoldást vagy a kiutat.

Mások a szerencsétlen sorsukat állandóan kivetítik a környezetükre. A kivetített vád fő oka, hogy nem akarják vállalni a felelősséget a saját életükért. Sokkal kényelmesebb, ha valaki más az oka a bánatunknak - legyen az a szülő, a társadalom, a társ, bárki -. Az emberek megrekednek a múltban, nem tudnak megbocsátani és felejteni, így elveszítik a jelen kínálta lehetőségeket, hogy megújíthassák elképzeléseiket.

A problémák és nehézségek jelzik, hogy változtatnunk kell a hozzáállásunkon, a magatartásunkon. Jelzések arra, hogy felismerjük a gyengeségeinket, vállaljuk a felelősséget döntéseinkért, hogy belássuk, a hibáinknak mi magunk adunk esélyt. A szabadságunkat a felelősségvállalással nyerjük el.

Mások sem okai, sem megoldásai nem lehetnek boldogtalanságunknak. Amíg azzal vagyunk elfoglalva, hogy másokat vádolunk, addig soha nem találunk megoldást. Mivel a tudatunkban túl sok a harag, a neheztelés, az ellenségeskedés, így reménytelen, hogy valaha is tisztán és pozitívan lássunk, hogy egyáltalán felismerhessük a megoldás helyes módszerét.

Amikor másokat vádolunk, akkor indokoltnak tartjuk azt, vagyis azzal mentegetőzünk, hogy a felelősséget másokra hárítjuk, amikor pedig magunkat vádoljuk, bűntudatot és kisebbrendűségi érzést ébresztünk.

A szellemiség bölcsességet ad, hogy túllépjünk mindkettőn.

A MEGBOCSÁTÁS EREJE

A megbocsátás képessége attól függ, hogy mennyire vagyunk becsületesek önmagunkkal. Ha kezdjük mélyebben megismerni önmagunkat, akkor felmerül bennünk a kérdés: “ki vagyok én, hogy nem tudok megbocsátani másoknak? Ebben az életemben mindig tisztán, tökéletesen, világos gondolatokkal jártam az utam?” Amikor felismerjük saját hiányosságainkat, akkor a mások iránti haragunk elszáll.

A múltban sokszor cselekedtünk rosszul, akár amiatt, hogy nem tudtuk, hogy mi a helyes, akár félelemből, akár félreértésből. Ha visszatekintünk a múltunkba, utólag már bánjuk, amit mondtunk, de akkor még nem ismertük fel, hogy helytelenül cselekszünk. Az idő múlásával, a tudás birtokában azonban felismerjük, hogy mi a helyes , mit kell tennünk, ahhoz, hogy jóvátegyük a múltban elkövetett hibáinkat. És ezzel már el is kezdődik a megbocsátás folyamata. Az előrehaladáshoz muszáj megbocsátanunk, be kell látnunk, hogy semmivel sem leszünk kevesebbek általa. Nem helyes, ha mások hibái felett ítélkezünk, ugyanakkor a magunkéval kapcsolatban kifogásokat keresünk. Ez becsapás, és az Univerzum törvényei nem engedik meg.

A megbocsátás ereje az együttérzésből jön. A megbocsátás megszünteti azt a megrögzött szokásunkat, hogy a saját igazunkat bizonygassuk. Felhagyunk az igazságtalansággal szembeni méltatlankodással, elmúlik felháborodásunk, amelynek mélyén gyűlölet fűt bennünket a másik iránti, elillan bosszúvágyunk, nem védelmezünk többé áligazságokat..

Ha nem bocsátunk meg, a neheztelés megmérgez minket, és elrabolja a boldogságunkat. Akik nem tudnak megbocsátani, azok a bíró szerepét játsszák és végül az isteni törvény szerint vádoltatnak majd, amivel ők vádolnak másokat.

Ha nem bocsátunk meg, kettős terhet cipelünk: egyrészt igazságtalannak érezzük mások neheztelő gondolatait, ugyanakkor titkon érezzük a saját igazságtalanságunkat is a másikkal szemben. A megbocsátás megszabadít ezektől a keserű érzésektől.

Ha megbocsátunk másoknak, nem fogják azt érezni, hogy nem fogadjuk el, azaz visszautasítjuk őket, esetleg ítélkezünk felettük. A visszautasítás és az ítélkezés felerősíti az irányunkba ható negatív viselkedést és a változásra való képtelenségünket.

A megbocsátás azt jelenti, hogy megértéssel, békésen (a jóval) haladunk a még jobb felé. A megbocsátás megenyhíti a másik szívét , és amikor meglepődnek a megbocsátásunkon, lehet, hogy először zavarba jönnek, még naivnak is gondolhatnak bennünket, de végül hálásak lesznek és tisztelni fognak bennünket érte.

A megbocsátás felejtést jelent. Ez a szeretet. Isten mindig kész megbocsátani, de amíg mi magunk nem tudunk megbocsátani önmagunknak és másoknak, a terhek alól való megszabadulás és az előrehaladás folyamata nem tud elindulni. A szabadságunk korlátozódik.

Önmagunknak megbocsátani azt jelenti, hogy a múltat nem tartjuk többé a tudatunkban és nem követjük el ugyanazt a hibát újra meg újra. Nem keresünk kényelmes megoldásokat, hogy kimentsük önmagunkat. Ha azt akarjuk, hogy mások megértsenek bennünket és megbocsássanak, akkor ezt először nekünk kell megtennünk. Sokan felteszik a kérdést: ”Miért nekem kellene először megbocsátanom?” Akik igazak, azok bátrak, és a bátrak elsőnek cselekszenek. Ez az igazi jele annak, hogy valaki becsületes. Aki elsőnek megbocsát, nemcsak az igazát bizonyítja, de különösképpen a szeretetét.

A NEMESLELKŰSÉG SZELLEME

A nemeslelkűség adást és együttműködést is jelent, ami által a másik újból megtanul hinni önmagában. A nemeslelkűségben az a nagyszerű, hogy túllép mások hibáin és gyengeségein, segíti őket abban, hogy felismerjék az igazi énjüket és eredeti, örökkévaló minőségüket.

Nemeslelkűek azok az emberek, akik erőfeszítést tettek, hogy önmaguk mesterévé váljanak. Ő tudja, hogy milyen mély belső átalakulásra van szükség a jó eléréséhez. Megérti azokat, akik törekednek a jó elérésére, mert ismeri a nehézségeket, hogy milyen nagy elszántság kell ahhoz, hogy megvalósuljon az önismeret céljának elérése. Azokkal is jóakaratúak, akik a tudatlanságot választják inkább, sőt kritizálják a jót, mert tudják, hogy az ő tanulási idejük is eljön majd, mert a jóval szemben nem lehetünk korlátlanul tudatlanok.

Akik soha nem próbálják megváltoztatni önmagukat,azok tűrőképessége mások iránt mindig kevés, , mert ők a saját hiányosságaikkal sem néznek szembe, így másokét sem tudják szeretettel megérteni. Így nem tudnak nemesek lenni. Ugyanakkor másokkal szemben óriási elvárásaik vannak, és ha a szándék meg is van bennük, hogy adjanak, azt rendszerint helytelenül teszik.

Amikor helytelen szándékkal adunk, vagy osztjuk meg azt, amink van, az soha nem hozza magával az elégedettség érzését. Azt észrevesszük, ha mások hálátlanok, érzéketlenek, sőt önzők, de az igazi probléma az, hogy a saját helytelen szándékunkat nem mindig ismerjük fel. Helytelen motiváció, amikor valamit “meg akarunk kapni”. Ha az életünkben a “kapni” központi helyet foglal el, akkor kétségtelen, hogy soha semmit nem fogunk megkapni. Legalábbis olyat nem, ami tartós értékű lenne.

Csak akkor kaphatunk, ha önzetlenül tudunk felajánlani vagy adni. A szeretetet, boldogságot, tiszteletet mindenki szabadon adja, ezeket senkitől nem lehet kikövetelni. A bennünk lévő jóságot az hitelesíti, hogy mennyire vagyunk képesek adni, és természetes módon mindenkihez jó lenni. A jó megosztása folytonos. A megosztást nem tesszük függővé attól, hogy kapunk-e viszonzást, mert a jóság alaptermészetünk része. Ha jót kapunk, azt az élet élvezetével megosztjuk, ha semmit nem kapunk, akkor elfogadjuk, hogy ez is az élethez tartozik.

Az élet legnagyszerűbb kincse a szeretet, a béke és a boldogság. Ezek megtapasztalása a jó. E kincsek növelésének egyetlen módja, ha azokat másoknak is átadjuk. Amikor továbbadjuk, akkor növekszik bennünk. Ha kevés is, de ha átadjuk másoknak, növekedni fog. Ha például tűrnünk kellene, de nincs bennünk elég tűrőképesség, akkor használjuk azt a keveset, ami bennünk van, és elkezd gyarapodni.

A nemeslelkűség növeli mindazt, amink van, és egyidőben mindent megad, amire szükségünk van. Ha fukarok vagyunk, vesztesek leszünk, bennünk minden csökkenni fog. Amikor valaki fösvény, megpróbál mindent felhalmozni: szenvedélyévé válik, hogy annyit kapjon, amennyit csak tud, mind érzelmileg, mind anyagilag. Mindez néha annyira elfajulhat, hogy a lélek végül minden erőfeszítés és küzdelem ellenére tudatában igen nyomorult, szívében pedig üres marad.

Bennünk, emberi lényekben ott van a mély érzelmek iránti szükséglet, de ezeket a szükségleteket nem a habzsolással tudjuk kielégíteni, hanem azáltal, hogy adunk, a szó legtisztább értelmében.

Egyetért a bejegyzéssel?
Kérem, írja le véleményét, esetleg tapasztalatait!

Websites:

Magyar: www.bkwsu.hu

English: www.bkwsu.com

A GYÖKEREKHEZ VALÓ VISSZATÉRÉS (3)

A GYÖKEREKHEZ VALÓ VISSZATÉRÉS

A gyökerek a támaszt biztosító rejtett alapok. Az alapok mindig rejtettek, létük inkognitó, és bár láthatatlanok, ők a felelősek azért, hogy minden struktúrát összetartsanak. Egy épület, függetlenül attól hogy milyen régi vagy új, hogy kívülről milyen szép, szilárd alapokat kíván, hogy megmaradjon.
Az emberi lényeknek is vannak láthatatlan alapjaik. A testnek, a szavaknak és a tetteknek, amik az emberi élet látható struktúrájának a gyökerei, szubtilis energiája van. Amikor ez a szubtilis energia eltávozik az emberi lényből, ezt nevezzük halálnak. A halál beálltakor a száj megmarad, de nem hagyja el szó, a szemek megvannak, de nem látnak, és a fizikai test sem mozdul. A struktúra ott van, de élettelen. Az emberi élet alapja nem anyagi természetű.
Amíg nem vizsgáljuk meg az emberi lét gyökereit, addig nem érthetjük meg önmagunkat és nem tudunk megváltozni. A pszichológia kísérletet tesz a gyökerek elérésére és sokat segít a tudatalatti és a tudatos működések, a tudat, a szokások, stb. megértésében, azonban önmagunk igazi felfedezése és megismerése érdekében a maghoz kell visszatérnünk. A gondolatok a lélekből, egy nem anyagi energiapontból fakadnak, ami formájában és azonosságában örökkévaló. A lélek nincs kitéve olyan jellegű változásoknak, mint a test. A lélek, ami nem az anyagi világ része, az emberi tudatosság alapja. Ez az élő, nem fizikai mag tartalmazza a személyiségünket, a vágyainkat és az érzelmeinket.
Mint ahogyan a fa magja magában hordozza az összes információt a fáról, mindaddig amíg a megfelelő körülmények lehetőséget nem adnak annak megnyilvánulására, hasonló módon a lélekben is megtalálható az egyén személyiségrajza, ami az idők folyamán a tevékenység és a kapcsolatok által kifejezésre jut.
A szellemiség révén arra törekszünk, hogy az emberi személyiségben megtaláljuk az eredetit. Függetlenül attól, hogy a lélekben mennyi tisztátalanság halmozódott fel, a lélek eredendően tiszta. A lélek - vagyis az igazi én - eredendően jó és nem bűnös. A szellemi ösvényt követni azt jelenti, hogy önmagunkban felfedezzük és megtapasztaljuk az eredeti jóságot, az életünkben felszínre hozzuk. Amikor ezt az eredeti és igen finom energiát megtapasztaljuk, a tudatosságunkban ugrásszerű változás következik be. A történelemben a tudatosságnak ezt a változását megvilágosodásnak nevezik, ami újfajta önbizalmat és reményt ad egy olyan életre, amiben sokkal több a realitás, és ennek eredményeképpen nagyobb a boldogság. Újjászületünk.

RAJA YOGA MEDITÁCIÓ

A szokások, a lélekben lévő, mélyen rögzült szenvedélyek császárokként uralják énünket. A szokások, az ismétlődő gondolat- és cselekedet-minták, fennhatóságot élveznek az idő, a logika és okok felett; minden gondolkodás és érzés nélkül afelé hajtanak bennünket, ami az egyén igazi jóléte ellen van. Ezeknek a császároknak a trónusa a tudat, amely zsarnok módjára bitorolja a békét és tisztaságot, minden kedvesség és együttérzés nélkül.
A Raja Yoga meditációban az a célunk, hogy megváltoztassuk a szokásainkat, hogy véghezvigyük ezeknek a zsarnokoknak a trónfosztását. Ehhez olyan intellektusra van szükség, ami szellemi tudással van feltöltve. A szellemi tudással megtaláljuk az okokat és ez a felismerés erőt ad a tudat zsarnokainak legyőzéséhez.
Szükség van tudásra és csendre. A csend összekapcsol az Univerzum Energiaközpontjával, a Legfelsőbbel, aki erőt ad ahhoz, hogy visszanyerjük az elveszett méltóságunkat. Az eredeti méltóságunkban uralkodni tudunk önmagunk felett. A Raja Yoga önmagunk mesterévé tesz, újra megtaláljuk belső királyságunkat és igazi trónusunkat.

A CSEND CSODÁJA

A csend a hallgatásra való képesség: amikor odafigyelünk önmagunkra, másokra és a Legfelsőbbre.
A hallgatás egy elveszett művészet. Nélküle nem tudunk kommunikálni, nem tudunk másokkal kapcsolatot teremteni és nem élhetünk jelentőségteljes életet. A hallgatást újra meg kell tanulnunk.
Befelé fordulva meghallgatjuk és megérthetjük önmagunkat. Ilyenkor az aggodalmak és a bánat sebei begyógyulnak. Ez a szellemi gyógyszer mindig jelen van bennünk, a lélekben. Bármikor, ha szükségünk van rá, bármilyen mértékben is legyen rá szükségünk, ezt önmagunkban megtaláljuk.
A harag betegsége a tolerancia gyógyszerét kívánja, a csalódás a reményét; a bosszúvágy és bűntudat erőszaka megbocsátást igényel; a félelem bátorságot, az ego öntiszteletet. A belső csend által a gyógyuláshoz erőt kapunk.
Az igazi hallgatás a realitás érzékelése. A csendben tudjuk megismerni az igazi énünket. Ha mi nyugodtak és csendben vagyunk, ha befelé fordulunk, akkor láthatjuk az ősi, eredendő jóság, az igazi én tervrajzát.
Így képesek leszünk megérteni, hogy az ego, a harag, a félelem, a helytelen vágyak hogyan okoztak különféle betegségeket a tudatunkban és a szívünkben. De ezek a betegségek nem az igazi én részei. Túl sokáig hittünk bennük. A zavarodottságot az eredendő jóság és a felvett negativitások keveredése okozta. Szétválasztásukhoz, a negativitás betegségének eltávolításához az eredeti énünk, különösen a szeretet, a tisztaság és a béke minőségeire van szükségünk.
Ezek az eredeti, szubtilis energiák tisztítanak és gyógyítanak: minden nap egyre tisztábbak, azaz egyre igazabbak leszünk önmagunkhoz. A csend tükrébe nézve megláthatjuk az eredeti énünket. Ebben a tükörben a szellemi önazonosságunk nem távoli remény vagy cél, hanem realitás. Hogy ezt a realitást szilárddá tegyük, naponta meg kell teremtenünk a csend helyét. Meg kell hallgatnunk önmagunkat.
Amikor egyszer megtanulunk önmagunkra figyelni, akkor élvezni fogjuk, hogy másokat is meghallgassunk. Az odafigyelés közelséget, a közelség barátságot teremt. Mit ér az élet barátság nélkül? A másokkal való kapcsolataink minőségét az határozza meg, hogy mi mit ajánlunk fel a szívünkből. Az igazi kapcsolatok alapja az őszinteség. Egy igazi kapcsolat tartós és állandó. Ez teszi az életet érdemessé. Ez a szeretet fenntart és táplál.
A tiszta szeretet begyógyítja a legfájdalmasabb sebeket. Ezt az egyedülálló szeretetet csak a csend mélyén lehet megtapasztalni, de csak akkor, ha már nincs bennünk vágy és követelés. Az önzés a szívet leblokkolja.


Egyetért a bejegyzéssel?
Kérem, írja le véleményét, esetleg tapasztalatait!

Websites:

Magyar: www.bkwsu.hu

English: www.bkwsu.com